Dr. Kovács János

Dr. Kovács János

1952 -

 

Budapesten született és itt végezte el az általános és középiskolát. 1980-ban nősült, 2 gyermeke van.

 

Egyetemi diplomáját 1977-ben, okl. közlekedésmérnökként, a BME-n vette át.  1986-ban a BME-n műszaki doktori címet szerzett. 1997-ben a Drezdai Műszaki Egyetemen folytatott tanulmányait szakmérnöki oklevéllel zárta le. 2002-ben a BME-n doktori fokozatot szerzett.

 

Az egyetem elvégzése után a MÁVSZÜ számítástechnikai rendszerszervezője lett. A KTMF 1979-től óraadóként foglalkoztatta. 1980 szeptemberétől főállásban lett a KTMF Közlekedés és Postaüzemi Intézet Vasútüzemi Tanszék főiskolai tanársegédje. Kezdetben a "Vasúti informatika I-III" tantárgy elméleti- és gyakorlati foglalkozásait vezette. Emellett a Vasútüzemtan tantárgy laboratóriumi foglalkozásaiban is közreműködött. Az 1986-os tanévtől indult graduális és posztgraduális "vasúti rendszerszervező" ágazati képzés felelőseként a Rendszertervezés tantárgy oktatását önállóan végezte.

 

1992-ben áthelyezéssel került az Informatika Tanszékre, amelynek az óta is oktatója és később vezetője lett.

 

Az évek során a tantárgyak oktatása mellett, jelentős színvonalú tudományos tevékenységet végzett. Különböző beosztásokban – laborvezető, szakfelelős, szakvezető, tanszékvezető, igazgatóhelyettes, dékánhelyettes – folyamatos vezetői megbízásokat teljesít.

 

Az önálló vasút-mérnöki szakok megszűnése után, a közlekedésmérnöki- és a logisztikai mérnöki képzéseken informatikával kapcsolatos tárgyakat oktat.

Közlekedési Tanszék Eseménynaptára

Alkotóhét 2018. szeptember 24. 00:00 - 2018. szeptember 30. 23:00
Akadémiai Nap 2018. szeptember 26.
Elektronikus ZH nap 2018. szeptember 28.
Levelező oktatás kontaktóráinak időpontja 2018. szeptember 28. 00:00 - 2018. szeptember 29. 23:00
Kutatók Éjszakája 2018. szeptember 28. 13:30 - 23:55

Tantárgyi tematika kereső

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!