Szabó András

Szabó András

1949 -

 

1949. március 4-én született Dör községben. Az általános iskola elvégzése után Szegeden a Vasútforgalmi Technikumban vasútforgalmi technikusi oklevelet, 1970-ben a Felsőfokú Vasútforgalmi Technikumban szaktechnikusi képesítést szerzett. Ekkor már valamennyi vasúti forgalmi és kereskedelmi szakvizsgával rendelkezett. A győri KTMF elvégzése után 1970-ben közlekedési üzemmérnöki oklevelet, 1991-ben közlekedési szaküzemmérnöki oklevelet vehetett át.

 

Szakmai munkásságának 1970 - 2007 közötti szakaszában számos, nagy felelősséggel járó és fegyelmezett embert kívánó, beosztásba nevezték ki. Minden alkalommal kiváló szakmai hozzáértésről tett tanúbizonyságot. Forgalmi szolgálattevőként, térfőnökként, vonalbiztosként igazolta rátermettségét, aminek következtében 1983-ban Győr Állomás állomásfőnöke, később Győr csomópont körzeti üzemfőnöke lett. 1990-ben a MÁV Budapesti Igazgatóság Üzemviteli-Forgalmi Osztályának élére nevezték ki osztályvezető beosztásba. Több mint 9000 vasutas dolgozó összehangolt forgalmi és kereskedelmi munkáját irányította, magasszintű együttműködést megvalósítva s szakszolgálatokkal. Szakmai-vezetői előmenetelének töretlen fejlődését bizonyítja, hogy 1994-ben a MÁV Rt. Vezérigazgatóság forgalmi főosztályvezetőjének, 1997-ben a MÁV Rt. Vezérigazgatóság forgalmi szakigazgatójának nevezték ki. Az utóbbi, önálló gazdálkodási hatáskörrel járó, beosztásban a vasút forgalmi irányítását, 27 ezer forgalmi alkalmazott munkáltatását, a belső megrendelő-teljesítő viszonyban a menetrendi technológia és a vonatközlekedés összehangolását, a szakszolgálatokkal való együttműködést kellet megoldania. 2004-től a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. vasútbiztonsági vezető menedzsere volt.

 

2005-től vasúti forgalmi-üzemviteli igazságügyi szakértőként tevékenykedik. 2007-ben egyéni vállalkozást alapított, amelyben vasútforgalmi, üzemviteli és vasútbiztonsági szakértői tevékenységet végez.

 

Szakmai és közéleti szerepvállalása nehezen volt elválasztható. A KTE Vasúti Tagozat Vasútüzemi Szakosztály elnökeként, a KTMF külső oktatójaként egyaránt megbízható és eredményes munkát végzett. Angol és német nyelvvizsgákkal rendelkezett, ami megkönnyítette az 1998 - 2004 közötti feladatainak megoldását. Nemzetközi képviselet keretében volt a:

-    Nemzetközi Vasútegylet (UIC) Infrastruktúra Bizottságának tagja,

-    Nemzetközi Vasútegylet (UIC) Infrastruktúra Bizottság Irányító Bizottságának tagja, a biztonsági szektor igazgatója,

Infrastruktúra Interoperabilitási Biztonsági Támogató csoportjának elnöke.

Közlekedési Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00

Tantárgyi tematika kereső

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!