18.1. A közlekedés és a hírközlés viszonya, ipari háttere

A közlekedés klasszikus (tágabb körű) definíciója szerint – amit ma is helytállónak tartunk – fogalmi körébe tartozik a hírközlési, azaz a posta- és távközlési tevékenység is, mint gondolatok, információk helyváltoztatása. E megállapítás helyességét támasztja alá az is, hogy

-         a hírközlési tevékenységek gyakran közlekedési tevékenységet váltanak ki;

-         egyes postai /rész/tevékenységek kifejezetten közlekedési technikát és technológiát alkalmaznak.

Mindemellett a tevékenységek differenciálódásával és a technika fejlődésével, főként az elektronika térhódításával a hírközlés, s azon belül is elsősorban a távközlés olyan mértékben önállósodott, hogy a gyakorlat ma már nem sorolja a közlekedési tevékenységek közé. Az oktatás is elfogadja ezt a nézetet, ezért tantárgyunkban is csak érintőlegesen, a legszűkebb alapismeretek erejéig foglalkozunk a posta- és távközlés kérdéseivel.

A hírközlés magyarországi fejlődése még a XX. század első felében is követte a nemzetközi szintet. A háború után azonban a fejlődés rendkívüli módon lelassult, s az ország európai szinten a legelmaradottabbak közé tartozott. A gazdasági autarkia, az alacsony technikai színvonal, a politikai bezártság és a katonai tömbök szembenállása hosszú időre konzerválták ezt az állapotot. A helyzeten csak a 90-es évek eleje óta sikerült változtatni, a minőségi fejlődés és a távbeszélő-ellátottság növekedésének gyors ütemével.

A távközlési piac fokozatos liberalizálásával és jelentős külföldi tőkebevonással már kínálati többlet érvényesül. Különösen gyors a mobil-telefonok elterjedése. Ugyanakkor a továbbra is meglehetősen magas árszint főként az Internet-szolgáltatások szélesebb körű igénybe-vételének lehetőségét szűkíti. Magyarországon a rendszerváltás után kialakult – a sokat vitatott média-törvény alapján – a közszolgálati és a kereskedelmi TV-k rendszere, ami nemcsak tartalmi, hanem műszaki eltéréseket is jelent (sugárzás módja, vételi körzetek meghatározása, stb.)

Magyarországon a posta és a távközlés számára már a XX. század első felében fejlett ipari háttér épült ki. A II. világháborút megelőző időszakban a Standard, az Egyesült Izzó, a Telefongyár, az Orion, a Siemens a nemzetközi piacokon is nagy elismertségre tett szert. A II. világháború után a Videoton kapott gyorsított fejlesztési lehetőséget, de a fejlett cégekkel való kapcsolat hiánya miatt fejlesztésben később elmaradt a nemzetközi élvonaltól. A jelenleg meghatározó fontosságú mikroelektronikai iparba a magyar ipar többnyire multinacionális cégek (Siemens, Ericsson, Nokia, Philips) magyarországi egységeként, valamint részfeladatok ellátásával kapcsolódik be, s abban egyes részterületeken magas színvonalat képvisel.

18.2. A hírközlés fő módozatai és folyamatai

A hírközlés ma már a hivatalos ágazati és tevékenységi besorolási rendben is megoszlik a posta és a távközlés között. Ennek megfelelően a módozatokat is ebben a rendben tekintjük át.

A két fő tevékenység között elvileg is alapvető különbözőséget jelent, hogy míg a postai tevékenység nagy része kizárólagos állami, vagy állami felelősségű tevékenység, amit a Magyar Posta Rt gyakorlatilag monopóliumként végez, addig a távközlés túlnyomórészt liberalizált, amiben számos magántársaság tevékenykedik. A legnagyobb piaci szereplő a MATÁV Rt, melynek a távolsági és a nemzetközi távbeszélő-szolgálatra kiterjedő monopóliuma 2001. decemberében megszűnt.

18.2.1. A postai tevékenység rendszere és folyamatai

A klasszikus postaszolgálat tevékenységei

-         a levélpostai küldemények (levél, levelezőlap, nyomtatvány, értéklevél, könyv, hírlap, stb.) felvétele, kezelése, továbbítása és kézbesítése,

-         a csomagszállítás,

-         a pénzforgalmi műveletek, csekk- és takarék közvetítő szolgálat,

-         a hírlapterjesztés (előfizetéses és árus), valamint

-         az értékcikkek (bélyegek, egyéb postai kellékek, hatósági nyomtatványok, stb.) forgalmazása, egy részük kibocsátása.

A posta lényeges kiegészítő tevékenységei pl. a postai létesítmények, hivatalok létesítése és üzemeltetése, a postai járműállomány fenntartása, üzemeltetése, megbízás alapján díjbeszedő tevékenység ellátása, stb.

A klasszikus postai tevékenység ellátásának csomópontjai a postahivatalok, amelyek a széles ügyfélkörrel való kapcsolattartás színhelyei (Magyarországon több, mint háromezer ponton), s mint ilyenek a szolgáltatási színvonal fő meghatározói. Ennek megfelelően a postahivatalok berendezéseinek – mint műszaki elemeknek – egyszerre kell megfelelniük a munkahely-kialakítás szakmai és biztonsági követelményeinek, valamint a közönség gyakorlati és kényelmi (várakozás, sorbanállás) igényeinek. A hivatalok belső eszközei a gyűjtőszekrények, mérlegek, rendező-gépek, automaták, biztonsági berendezések és az elektronikus ügyviteli és banki berendezések. A postahivatalok nagyságuk és tevékenységük szerint lehetnek fiókposták, általános hivatalok és kiemelt gócponti, komplex szolgáltatást nyújtó egységek. Utóbbiak mindinkább hasznosítják az elektronika, a távközlés modern technikáját, azok alkalmazásának színhelyei pl. az internetes hozzáférés, telefax-lehetőség, iratmásolás, stb. tekintetében.

Részben itt, részben külön forgalmi létesítményekben történik a küldemények feldolgozása, továbbításra, majd pedig később a kiadásra (kézbesítésre) való előkészítése. Nagy szerepük van a közlekedési csomópontokban (pályaudvarokon, kikötőkben, repülőtereken) kialakított postaforgalmi létesítményeknek. Maga a továbbítás postai vagy egyéb (közforgalmú, bérelt) járművel történik.

A fentiekből látható, hogy a postai tevékenység

-         egyrészt technológiai folyamatában szorosan kapcsolódik a kifejezetten közlekedési,  azaz fizikailag is megtestesült dolgok helyváltoztatását végző tevékenységhez, illetve részben maga végzi azt saját járműveivel;

-         másrészt a postai folyamatban is megtalálható a közlekedési alágazatoknál már megismert előkészület – felvétel – továbbítás – kiszolgáltatás feladatsor a helyváltoztatás végrehajtása során.

A postának a közlekedésével nagyban megegyező technológiai folyamatában a területen begyűjtött és a postahivatalban felvett küldeményeket a feldolgozó helyekre szállítják, amelyek lehetnek gócponti vagy specializált hivatalok, illetve mozgópostai járművek. A feldolgozási helyen a küldeményeket  - kézi vagy gépi technikával - fajta és rendeltetési hely szerint csoportosítják. Utóbbinak alapja a négyjegyű irányítószám, melynek bevezetésekor elengedhetetlen követelmény volt a nagyobb feldolgozó helyeken a gépesítés, valamint a szabványméretű borítékok bevezetése. Ennek megfelelően történik a „zárlatok”-nak nevezett zsákos egységcsomagok összeállítása is. A továbbítás postavonatokkal, vagy/és postai, illetve Volán közúti járművekkel történik az érkezési gócpontokra, majd a kisebb (körzeti) feldolgozóhelyekre. Onnan kerül a küldemény a kézbesítőjárásokhoz, melyek nagysága a település, illetve az azon belüli körzet jellegétől, laksűrűségétől függ. Külterületen, a tanyavilágban központi helyeken kézbesítő blokkokat, támpont szekrényeket telepítenek. Nagy levélforgalmat lebonyolító szervezetek és magánszemélyek viszont a postahivatalokban bérelnek postafiókot, ahol küldeményeik elhelyezhetők és átvehetők.

18.2.2. A távközlési tevékenységek módozatai, folyamatai

A távközlés fő tevékenységei

-         a vezetékes és a mobil távbeszélő-szolgáltatás,

-         a személyhívó,

-         a távíró,

-         rádió és TV műsorsugárzás, szétosztás, zavarelhárítás,

-         kábeles műsorelosztás,

-         adattovábbítás, stb.

A postai tevékenységeknél említett postahivatalok túlnyomó része egyúttal a távközlési szolgáltatásoknak is telephelye, jóllehet az egyes távközlési társaságok egyre nagyobb számban hozzák létre saját, specializált hivatalaikat, ügyfélszolgálati irodáikat. A postahivatalok a távközlési tevékenységet a társaságok közti szerződéses jogviszony alapján, külön díjazásért végzik. Ez érvényes a távírószolgálat felvételi és kézbesítési feladataira is.

A távközlési tevékenység lényegét hálózatok képezik, amelyek a vezetékes távbeszélő szolgáltatások esetében vezetékkel összekötött pontok és központok, a mobil-telefonnál és a műsorsugárzásnál hullámok által összekapcsolt  adók és átjátszók rendszeréből állnak. A központok ma már automatizáltak kell, hogy legyenek. A hálózatok nemcsak közforgalmúak (közcélúak), hanem saját célúak is lehetnek (pl. tűzoltók, mentők, villamos művek, vízügy, stb.), amelyek a közforgalmú társaságok szolgáltatásait is igénybe veszik. A frekvencia-, a koncessziós- és a média-törvény előírásai szerint alakult ki a közszolgálati és a kereskedelmi rádió- és TV-szolgáltatók sora, amelyek között gyakran politikai motívumokkal is terhelt éles konkurenciaharc áll fenn.

18.3. A hírközlés szervezete Magyarországon

A posta fogalmának tartalma hosszú ideig magában foglalta a hírközlés minden tevékenységét. Ennek megfelelően Magyarországon is egészen a rendszerváltás időszakáig a Magyar Posta szervezetébe tartozott a vezetékes és a vezeték nélküli távközlési tevékenység is (távbeszélő igazgatóságok, valamint Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság). 1989-ben a hírközlési szolgáltatási tevékenység egyes részei elkülönültek a Magyar Posta Vállalat, a MATÁV és a Magyar Műsorszóró Vállalat szervezetében, amelyek később részvénytársasággá alakultak (utóbbi Antenna Hungária Rt néven). A korábban hatósági feladatokat is ellátó Magyar Postából ez a tevékenység a Postai és Távközlési Felügyelethez, valamint a Frekvenciagazdálkodási Igazgatósághoz került , amelyekből később a Hírközlési Főfelügyelet jött létre.

Hazánkban a posta, hírközlés állami irányítása hagyományosan a közlekedésével egy szervezetben valósult meg. Így volt ez a mai értelemben használt hírközlés esetében a II. világháború előtt is, s azt követően mintegy négy évtizeden keresztül ezt a tevékenységet a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium látta el. A 80-as évek közepén rövid időre különvált a Közlekedési Minisztérium és az országos hatáskörű szervként minisztériumi funkciót betöltő Magyar Posta, hamarosan azonban az irányítási tevékenységet tekintve ismét közös szervezetbe kerültek, előbb Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium (KÖHÉM), majd 1990-től Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) néven.

Ez a jól működő konstrukció bomlott fel a 2000. évben, amikor a hírközlési tevékenység kikerült a KHVM (azóta KÖVIM) hatásköréből, s a tevékenység felügyeletét és államigazgatási feladatait a Miniszterelnöki Hivatal látta el. Ez gyakorolta a felügyeletet a hatósági mellett már a szabályozási feladatokat is ellátó Hírközlési Főfelügyelet felett is, és rendelkezett a még meglévő állami tulajdonnal az Antenna Hungária Rt-ben és a MATÁV állami elsőbbségi részvényével („aranyrészvény”). Ugyanakkor a 100%-ban állami tulajdonban lévő Magyar Posta Rt feletti állami tulajdonosi jogosítvánnyal a közlekedési és vízügyi miniszter rendelkezett. A 2002. évi parlamenti választások után megalakult kormányban a hírközlés ügyeivel az újként megszervezett informatikai és hírközlési tárca foglalkozik. A kormányzati távközlés és informatika továbbra is a Miniszterelnöki Hivatal kompetenciája.

A Magyar Posta Rt belső szervezetét egyébként továbbra is a területi igazgatóságok rendszere jellemzi. A hat területi igazgatóság (Budapest, Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Sopron) középszintű irányító szervként működik. A Magyar Posta Rt tevékenységének bővítése mellett profiltisztítást is végrehajtott, részben saját tulajdonú társaságok létrehozásával (pl. szállítási és járműfenntartási tevékenység), részben megbízási szerződéssel, vagy a kettő kombinációjával (pl. pénzszállítás).

Az egységes Magyar Posta szétválása után a MATÁV és a Műsorszóró Vállalat monopolhelyzetben lévő állami vállalatként működtek tovább. A rádió- és TV-sugárzás tekintetében ez az Antenna Hungária Rt-nél gyakorlatilag jelenleg is fennáll, miközben a távbeszélő tevékenység sokszereplőssé vált. A MATÁV privatizációjának első lépése, a Deutsche Telecom és az Ameritech által létrehozott Magyarcom tulajdonossá válása után a helyi távbeszélő szolgáltatások végzésére az ún. primér körzetek egy részében helyi távközlési társaságok (LTO-k) jöttek létre. Összességében a 90-es évtizedben a távbeszélő-ellátottság nagy mértékű növekedése valósulhatott meg.

A mobil távbeszélő területen előbb a 450, majd a 900, végül az 1800 Mhz-es szolgáltatásokra, valamint az országos személyhívó szolgáltatásra alakultak koncessziós társaságok (Rádiótelefon Kft, Westel, Pannon GSM, Vodafone, stb.), amelyek szervezete, elnevezése, tulajdonviszonyai is változtak megalakulásuk óta. A nem koncesszióköteles távközlési tevékenységekben ugyancsak több szolgáltató jött létre. A piac szélesedése ugyanakkor a szolgáltatások mennyiségének és minőségének számottevő javulását eredményezi.

18.4. A hírközlés szabályozása

Amint már említettük, a hírközlési tevékenység egészét, tehát a postai és távközlési, beleértve a frekvenciagazdálkodási tevékenységet is, hagyományosan a posta látta el. Ezt tükrözték az egyes országok szabályozásai is. Magyarországon az elmúlt évtizedekben 1964-től a Posta-törvény (1964. évi II. törvény) szabályozta a hírközlést, s annak alapján a Magyar Posta kizárólagos joggal végezte ezt a teljes egészében állami feladatnak tartott  tevékenységet. Ez a helyzet állt fenn egészen addig, amíg 1989-ben a Magyar Postáról leváltak az államigazgatási feladatok, s külön szervezetekbe került a postai, a távközlési és a műsorszórási feladatok ellátása.

Ezt az átalakulást a rendszerváltozás követelményeinek megfelelően követnie kellett a jogi szabályozásnak is. Így jöttek létre az 1990-es évek elején a hírközlés ágazati törvényei a postáról, a távközlésről és a frekvenciagazdálkodásról.

A postáról szóló 1992. évi XLV. törvény már tükrözte a hírközlési szolgáltatások megváltozott helyzetét, rögzítette a postai szolgáltatások sajátosságait. A korábban említett postai tevékenységeket differenciálta a jogi megítélést illetően. Eszerint postai alapszolgáltatásnak tekintette a levélküldemények és a postautalványok felvételét, továbbítását és kézbesítését. Rögzítette a törvény, hogy postai alapszolgáltatást csak állami postai szolgáltató és koncessziós társaság végezhet, s csak állami postai szolgáltató jogosult postabélyeg és postai értékcikk kibocsátására, valamint a postai alapszolgáltatások nemzetközi végzésére. A törvény postai különszolgáltatásnak tekintette a küldeményekhez kapcsolódó ajánlott, tértivevényes, légi, expressz, stb. szolgáltatásokat, amelyeket az alapszolgáltatáshoz kapcsolódva a szolgáltató köteles elvégezni.

A törvény szerint a postai alapszolgáltatásokról az ország minden településén gondoskodni kell úgy, hogy azok minden munkanapon igénybe vehetők legyenek. A 600 főnél nagyobb településen ezt állandó szolgáltató helyen kell biztosítani, az ennél kisebb településeken ez mozgó vagy egyéb postai szolgáltató helyen is megtehető. A 20 ezer fős lakosszámot meghaladó településeken 20 ezer lakosonként legalább egy állandó postai szolgáltató helyet kell biztosítani.

A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény legfontosabb jellemzője, hogy a távközlés liberalizálása és a koncessziós törvény követelményeivel összhangban megteremtette a többszereplős piac kialakításának feltételeit a koncessziós és az egyéb közcélú távközlési szolgáltatások szétválasztásával. Koncessziósnak minősítette a közcélú távbeszélő, mobil rádiótelefon, személyhívó szolgáltatás, valamint az országos és körzeti rádió és televízió műsorszórás és szétosztás ellátását, amit csak többségi állami tulajdonú vagy koncessziós társaság végezhetett. Egyéb közcélú távközlési szolgáltatások engedély alapján, nem közcélúak pedig a bejelentési kötelezettség teljesítésével voltak nyújthatók.

Szétválasztotta a törvény a távközlést illetően az állami és a gazdálkodói feladatokat. A távközlés állami hatósági feladatait a miniszter felügyelete alatt működő egységes államigazgatási szerv látta el, melynek központi szerve a Hírközlési Főfelügyelet.

A frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény e speciális tevékenység műszaki és igazgatási eljárásainak sajátos szabályait rögzítette. Hatálya kiterjedt a rádiótávközlő berendezések, a nagyfrekvenciás villamos berendezések és a nagyfrekvenciás jelet keltő berendezések gyártóira és üzemeltetőire (használóira) egyaránt, így jelentősége meghatározó volt a távközlés területén is.

Megállapítható, hogy az ismertetett három törvény – több közbenső módosítással – jól töltötte be alapvető szabályozó funkcióját a magyar hírközlés átalakulásának, a távközlés rendkívül gyors fejlődésének kulcsfontosságú periódusában. A megváltozott piaci viszonyok, s ezen belül főként a MATÁV nemzetközi és távolsági szolgáltatói monopóliumának lejárta, valamint az uniós jogharmonizáció követelményei szükségessé tették új jogszabályok kidolgozását, aminek középpontjában az egyetemes hírközlési szolgáltatások és szolgáltatók elvén alapuló egységes hírközlési törvény megalkotása állt. Ezt a jogszabályt a Parlament hosszas előkészítés és egyeztetés után 2001. tavaszán fogadta el a 2001. évi XL.törvény formájában.

Az 1990-es években a távközlés gyors fejlesztése megkövetelte több, egymással nem mindig szinkronban lévő koncessziós szerződés megkötését. A befektetők ugyanakkor joggal igénylik tőkéjük megtérülését, a tiszta versenyfeltételek biztosítását. A MATÁV már említett monopoltevékenységén túlmenően koncessziós szerződések vannak érvényben az 54 primér körzetben a MATÁV-val és a helyi koncessziós társaságokkal, valamint a mobil-telefon és személyhívó társaságokkal. A szerződésekben foglaltak teljesítése minden érintett részéről elvárható.  Koncessziós tevékenységet végez koncessziós szerződés nélkül a postai alapszolgáltatásokban a Magyar Posta Rt, az országos és a körzeti rádió és televízió műsor-szórás és -szétosztás tekintetében pedig az Antenna Hungária Rt. A helyzetnek az Európai Unió jogrendszerével összhangban álló rendezése elengedhetetlenné vált.

A fentieknek megfelelő törvény abban a szellemben készült, hogy az államnak a liberalizált távközlési szektorban alapvetően a piaci szereplők szabályozására, az egyenlő versenyfeltételek biztosítására, a fogyasztóvédelemre, a nemzetközi kötelezettségek teljesítésére és az EU-konform intézményrendszer kialakítására kell helyeznie a hangsúlyt. A hírközlési szolgáltatások konvergenciája, azaz a köztük lévő merev határok oldódása, az információs technológia terjedése indokolttá és lehetővé tette, hogy a három külön törvény módosítása vagy újak kiadása helyett egységes hírközlési törvény szülessen.

Az új törvény leglényegesebb vonása a liberalizáció, amit az is lehetővé tesz, hogy a korábban megkötött koncessziós szerződések 2001. december 22. és 2002. november 1. között lejárnak. A törvény szerint a továbbiakban hírközlési szolgáltatást bejelentés alapján bármely természetes vagy jogi személy nyújthat. Ez alól kivételt csak az országos és körzeti rádió és televízió-műsor szórása jelent, amit csak erre a feladatra alapított koncessziós társaság, vagy e célra az állam által alapított gazdálkodó szervezet végezhet. Korlátozás még, hogy kábeles műsorelosztási szolgáltatást csak jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság végezhet.

A hírközlési szolgáltatást a bejelentéstől számított 30 nap elteltével meg lehet kezdeni.  Egyes szolgáltatások ellátásához azonban olyan eszközök, erőforrások szükségesek amelyek használatba vételét engedélyeztetni (építmények és más létesítmények), illetve meglétét igazolni (használható frekvencia) kell.

Piaci viszonyok között a szolgáltatók gazdasági megfontolások alapján csak jövedelmező szolgáltatást nyújtanak. Ugyanakkor a hírközlési alapellátást általánosan biztosítani kell. Erre szolgál az egyetemes szolgáltatás intézménye, amelynek körébe a postai alapszolgáltatás, az alapszintű távbeszélő, adatátviteli szolgáltatás, a nyilvános távbeszélő állomás, az ingyenes segélyhívás és az elérhető előfizetői névjegyzék tartozik. E tevékenységeket az egyetemes szolgáltatók végzik, amelyek szerződésük lejártáig a jelenlegi koncessziós társaságok, vagy más távközlési szolgáltatók lehetnek, egyetemes szolgáltatási szerződés alapján. A postai egyetemes szolgáltató kijelölés alapján a Magyar Posta Rt. Az egyetemes szolgáltatókkal a miniszter állapodik meg. Az esetleges veszteség kompenzálását az Európai Unió támogatási (veszteségtérítési) elveivel összhangban kell megoldani.

Fontos része a törvénynek a különböző szolgáltatók együttműködésének szabályozása a sokszereplős piac körülményei között. Az egyes szolgáltatók hálózatukon más szolgáltatóknak nyújtanak szolgáltatást. Ennek zavarmentességét, az esetleges akadályozás kiküszöbölését (beleértve az indokolatlanul magas árszintet is) a közérdek szempontjai alapján támogatja a törvény, akadályozva a piaci erővel való visszaélés lehetőségét.

A törvény a hírközlési szolgáltatások végzésének fő szabályait rögzíti és felhatalmazást ad a fogyasztóvédelmi követelmények és az előfizetői szerződések tartalmi szabályozására. Külön foglalkozik a törvény az adatszolgáltatási és titokvédelmi szabályokkal, beleértve a titkos információgyűjtésre jogosult szervezetekkel való kapcsolatot is. Ezzel kapcsolatos a telefonkönyvek és más listák vezetésére, illetve az üzletszerzési célra történő adatfelhasználás során a személyes adatok védelmének szabályozása is.

Részletesen tárgyalja a törvény az egységes hírközlési hatóság szervezetét és működését. Új elem ebben a Hírközlési Döntőbizottság létrehozása, melynek feladata a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatóvá minősítés, valamint a jogviták rendezése, illetve azok kialakulásának egyeztetéssel történő megelőzése.

Az egységes hírközlési törvény tehát megőrizve a korábbi törvényi szabályozások pozitív elemeit, a liberalizált piac követelményei és a fejlődés további ösztönzése alapján valósítja meg az EU jogharmonizáció igényeit is kielégítő modern szabályozást.

18.5. Hírközlésfejlesztés, információs társadalom

Magyarországon az 1990-es évtized vált a hírközlési ágazat, s ebben a távközlés fejlődésének kulcsperiódusává, s így az ország Európa e téren egyik legelmaradottabb államából a közepes fejlettségűek közé került. A vezetékes távbeszélővel való ellátottság mintegy három és félszeresére nőtt, a mobil telefon pedig – mennyiségében ma már meghaladva a vezetékest – széles körben elterjedt napi használati eszközzé vált. (Az ellátottsági szint 2000-ben           30db/100fő, ezzel megelőzve néhány nyugat-európai ország hasonló mutatóját is.)

Az ágazatot általánosságban is jellemző folyamatos, igen gyors fejlődés és az új szolgáltatások szélesedő köre a mennyiségi mellett rendkívüli sebességű minőségi, technikai színvonalon valósul meg. Ennek legfontosabb irányai, jellemző vonulatai:

-         A közcélú távbeszélő szolgáltatás terén a kizárólagos jogok lejártával megjelennek a párhuzamos szolgáltatók, szélesedik a piac, ami a szabályozás folyamatos fejlesztését is megköveteli. Így biztosítható a verseny, ami remélhetőleg idővel alacsonyabb árakhoz és a hálózatokhoz való könnyebb hozzáféréshez is elvezet, megteremtve ezzel az informatikai infrastruktúra gyorsabb fejlődésének lehetőségét is.

-         A rádiótelefon szolgáltatások nemcsak a beszédcélú felhasználás, hanem az írásos üzenet és adattovábbítás eszközévé is válnak. A mobil szolgáltatások fejlődésével, majd a személyes telefonszám biztosításával az egyes ember bárhol elérhetővé válik.

-         A műsorszórás területén fontos az új technológiák alkalmazása és ahhoz a frekvenciagazdálkodási feltételek megteremtése (a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának folyamatos karbantartása), az URH-hálózatban a 70 Mhz-esről a 100 Mhz-es sávra való áttérés folytatása (Kossuth-adó), a regionális rádió és televízió műsorszórás hálózatának fejlesztése.

-         A kábel tv hálózatok további fejlődése új infrastruktúrát és igen széles választékú szolgáltatást hoz létre, megteremtve egyúttal a műholdas műsorok vételének széleskörű elterjedésének lehetőségét is.

-         A postai szolgáltatásoknak meg kell őrizniük a hagyományos feladatok ellátásának lehetőségeit, de ezzel együtt maga a posta is átalakul. A kulturált ellátást biztosító épületfejlesztések mellett a termékbővítés, minőségjavítás is követelmény: a készpénz-mentes utalvány, az informatikával támogatott értéknövelt szolgáltatások, a nyomkövető és a küldemény-azonosító rendszerek alkalmazása is ezt a célt szolgálja. Ezzel egyidejűleg indokolt a postai piac liberalizációja, EU-konform szabályozás és ellenőrzés bevezetése.

-         Legfontosabb jellemzője napjaink és az előttünk álló időszak fejlődésének a szolgáltatások integrációja, a távközlés, a média-szektor és a számítástechnika integrálódása, az informatika, s ennek kapcsolódó tevékenységeit is figyelembe véve az információs társadalom kialakulása.

Az információs társadalom a távközlés és az információs technológia robbanásszerű fejlődésének eredőjeként a gazdaság, a társadalmi lét és az élet minden területén óriási változásokat eredményez, leküzdve a földrajzi távolság elválasztó hatását. Fejlesztésbeni döntő feltétele ennek a szolgáltatásokhoz – köztük az Internethez – való olcsó hozzáférés lehetőségének megteremtése.

A távközlés liberalizációjával kibontakozó verseny megfelelő szabályozásával teremthetők meg az információs társadalom hírközlési alapjai. A szolgáltató-választás lehetősége a vezetékes és a mobil távközlésben, valamint az Internet-szolgáltatásban az ár csökkenése és a minőség javítása révén az Internet-használat elterjedését növeli, s ebben hangsúlyt kell helyezni a szélessávú Internet-elérés lehetőségének emelésére és a multimédia alkalmazására.

Az információs társadalom elektronikus gazdasága kiterjed az elektronikus kereskedelem térhódítására, az elektronikus aláírás és fizetés megfelelő szabályozás utáni elterjesztésére is. A fejlesztési folyamatokban meghatározó szerep hárul a magas szintű oktatás kialakítására, a tudományos kutatás eredményeinek gyors hasznosítására.