6. Közlekedés – közlekedéstudomány – közlekedéspolitika

6. Közlekedés – közlekedéstudomány – közlekedéspolitika

6.1. A közlekedéstudomány tartalma, helye a tudományok rendszerében

 

A közlekedés általános jellemzőinek eddigi bemutatásából is látható, hogy a közlekedés rendkívül komplex fogalom, amelynek tudományos aspektusból természettudományi, műszaki tudományi, társadalomtudományi, ezen belül gazdaság- és jogtudományi, valamint matematikai-statisztikai összefüggései egyaránt vannak. Ebből következik, hogy a közlekedést átfogóan kezelő közlekedéstudomány értelmezése és a tudományok rendszerében elfoglalt helyének meghatározása sem könnyű, s még sok vita után, ma sem  egyértelmű.

 

A tudományok rendszerében alap és alkalmazott tudományokat lehet megkülönböztetni. Az alaptudományok az objektív világ jelenségeinek megismerésére, a természet és a társadalom belső összefüggéseinek, törvényszerűségeinek feltárására irányulnak. Az alkalmazott tudományok célja konkrét eljárások, technológiák, és módszerek kidolgozása, anyagok, szerkezetek előállítása, a gyakorlat által felvetett konkrét problémák megoldása tudományos eredmények felhasználásával, illetve ezen célokra tudományos eredmények alkalmazási lehetőségeinek keresése.

 

Nyilvánvaló, hogy a közlekedéstudományra az alkalmazott tudományok jellemzői vonatkoznak. Ugyanakkor nem ilyen egyértelmű, hogy a közlekedés tudományos művelése melyik nagy tudományterületbe illeszthető. A tudománytörténetben e tekintetben két irányzat jelentkezett. Az egyik szerint a közlekedéstudomány a gazdaságtudományok közé tartozik, mivel alapfeladata a közlekedési tevékenységek, mint termelési folyamatok társadalmilag leggazdaságosabb megoldásainak kidolgozása. Ez a cél nem vitatható, azonban a közlekedéstudomány ezt nem elsősorban a közgazdasági megoldásokkal kívánja elérni. A másik felfogás a közlekedéstudományt a műszaki tudományok részeként kezeli annak hangsúlyozásával, hogy a közlekedés elsődleges igénye a tudománnyal szemben a leghatékonyabb műszaki berendezések és megoldások kimunkálása. Ez sem tagadható, de ezt a követelményt nem a műszaki megfontolások kizárólagos érvényesítésével, hanem a kapcsolódó – elsősorban közgazdasági – szempontok bevonásával teljesítik.

 

E kettősségből adódik, hogy a közlekedéstudomány rendszerbe illesztése nem egységes a világban. A magyar gyakorlat hosszú időn keresztül azt a megoldást alkalmazta, hogy a közlekedéstudományt önálló tudományterületként kezelte, tehát ugyanolyan szinten illesztette a tudományok rendszerébe, mint pl. a műszaki, vagy a gazdasági tudományokat. A közelmúltban végrehajtott módosítás óta azonban a jelenlegi besorolás a közlekedéstudományt a műszaki tudományterületen belüli tudományágnak tekinti, ahol alapvető a közlekedési folyamatok és a járművek kutatása és fejlesztése.

 

Az tény, hogy a közlekedéstudomány számos más tudományággal együttműködve foglalkozik a közlekedés jelenségeivel, s ez a kapcsolat, illetve annak súlypontjai időben változnak a közlekedés és a tudományok fejlődésével. Az azonban állandó a változások között, hogy a közlekedéstudomány önállóan, egységes egészet alkotva foglalja magába a közlekedésre vonatkozó összes ismeretet, azok integrálásával és általánosításával, majd ezek bázisán nyert konkrét ismeretek birtokában ad ajánlásokat a közlekedési gyakorlat számára. Fő feladat tehát a közlekedési jelenségek megfigyelése és elemzése, a nyert összefüggések segítségével a kielégítendő követelmények specifikálása, majd ennek birtokában, tudományos vizsgálatok végrehajtásával a felmerült követelményeket kielégítő eljárások, eszközök, berendezések kimunkálása.

 

Ezeket a feladatokat a közlekedéstudomány önállóan, de nem egymagában tudja megoldani. Módszertani apparátusában támaszkodik más tudományokra, elsősorban a matematikára (azon belül is főként a valószínűségszámításra és az operációkutatásra) és a statisztikára, s együttműködik más, főként műszaki és gazdasági tudományágakkal. Ugyanakkor maga a közlekedéstudomány magába foglal más tudományágakba is sorolható diszciplínákat.

A közlekedéstudomány tehát önmagában is összetett tudományág. Alapvető feladata, hogy elemezze a közlekedés, valamint természeti, műszaki és gazdasági környezetének viszonyát, kölcsönhatásait, s ennek alapján segítse a közlekedési szükségletek kielégítésére irányuló tevékenység minél hatékonyabb ellátását. A közlekedéstudomány ezt legalább négy dimenzióban kell, hogy végezze:

-         Feladata a közlekedés műszaki feltételeinek folyamatos fejlesztése, illetve az azt hordozó technikai elemek korszerűsítése. Ebbe a feladatba sorolható a közlekedéstudománynak a műszaki tudományokkal szorosan összefüggő közlekedésgépészeti, mélyépítési, elektronikai, stb. közös tevékenysége, ezen belül műszaki jellegű kutatások, kísérletek, mérések végzése és az eredmények alapján végrehajtott fejlesztések gyakorlati adaptálása.

-         Másik fontos terület a közlekedéstudományon belül a közlekedési tevékenység lényegét jelentő helyváltoztatási folyamatok összességének, azaz a közlekedési forgalom optimális rendszerének kifejlesztése, a forgalomszervezés és -irányítás tudományosan megalapozott technikai hátterének és módszereinek kidolgozása, az ezt elősegítő matematikai, statisztikai, informatikai, fizikai apparátus magas színvonalának kialakítása.

-         Harmadik dimenzióként külön kell említeni, hogy a közlekedéstudomány feladata a közlekedési tevékenység és környezete – ide tartozónak tekintve az embert is – viszonyának vizsgálata és hosszú távra történő pozitív befolyásolása. Ez kiterjed a közlekedés, valamint természeti és épített környezetének harmonikus fejlődési modelljének kialakítására, valamint a közlekedő embernek a közlekedési folyamatban betöltött aktív és passzív szerepének tudományos vizsgálatára, ide értve a közlekedéspszichológia, közlekedésbiztonság, közlekedési morál, közlekedésre nevelés kérdéseit is. Összességében a tudománynak itt kell biztosítania a fenntartható fejlődés kritériumainak megfelelő követelmények feltárását és kielégítésük lehetőségét.

-         Végül a közlekedéstudománynak és a gazdaságtudományoknak közös része a közlekedési döntések gazdasági megvalósíthatóságának biztosítása, a hatékony fejlesztési és üzemeltetési változatok kidolgozása, azok pénzügyi feltételeinek és lehetőségeinek bemutatása. Mindinkább szükséges, hogy a tudomány ne csak a közvetlen, belső (intern), hanem a külső, a közlekedésen kívüli, a gazdaság és a társadalom más területein megjelenő (extern) hatásokat is számításba vegye.

 

Nyilvánvaló, hogy a tudományos tevékenységben ezek a feladatok együttesen jelennek meg még akkor is, ha az egyes résztevékenységek a konkrét esetekben – akár egyes tudós személyiségekhez kötődve – specializálódnak. A gyakorlat számára leginkább hasznosítható eredményeket azonban a komplex kutatások eredményezik.


6.2. A közlekedéstudomány mint ismeretanyag és annak diszciplinái

 

A fentiek általánosságban lefedik a közlekedéstudomány tartalmát, ugyanakkor azokból az is kitűnik, hogy a közlekedéstudomány művelése igen széleskörű, nagy számú tantárgyba sorolható ismeretanyagot fed le. Számos vélemény és írásos mű ezeket a diszciplínákat tekinti a közlekedéstudomány részterületeinek. Megítélésem szerint ez a megközelítés kevésbé a tudományos vonatkozásokat, mint inkább a megismerést, illetve az arra való felkészülést szolgáló részismereteket próbálja rendszerezni, oktatási szempontokat is figyelembe véve. Ebben  a megközelítésben a közlekedéstudományhoz kapcsolódó ismeretek – az alapozó természet- és társadalomtudományi, valamint módszertani tárgyakat figyelmen kívül hagyva – a következőképpen csoportosíthatók.

 

-         A közlekedés általános, átfogó elméleti kérdéseivel foglalkozik a Közlekedéstan. Ez a tárgy önmagában nem nevezhető résztudománynak, minthogy globális, nem mélyreható áttekintést ad az egész közlekedési rendszerről, annak politikai, társadalmi, gazdasági, szociális, stb. kapcsolódásairól, fejlődéséről, struktúrájáról, tevékenységének sajátosságairól és elemeiről, résztevékenységeiről és azok feladatmegosztásáról, mennyiségi és minőségi jellemzőiről, stb. Tehát önmagában is többféle, tudományosan jóval mélyebb feldolgozást igénylő ismeretet foglal magában.

-         A közlekedés műszaki elemeivel, a pályával, a járművekkel, az állomásokkal, a távközlő- és biztosítóberendezésekkel, stb. foglalkozik a Közlekedéstechnika. Mindezt időbeni fejlődésében vizsgálja, áttekintve ezek történeti fejlődését, aktuális kérdéseit és jövőbeli fejlődési irányait.

-         A közlekedésben résztvevő ember magatartásával, munkavégzésével és annak tárgyi feltételeivel foglalkozik a Közlekedéspszichológia és ergonómia. Ide sorolhatók a közlekedésre nevelést, a kiválasztás szempontjait, a közlekedési magatartást, a munkahelyi feltételek kialakítását és a munkakörülmények javítását, annak az egészségre és a közlekedésbiztonságra gyakorolt hatását tárgyaló ismeretek.

-         A Közlekedési üzemtan már az előző két tárgyban említettek együttmozgását, gyakorlatban való működését és működtetését, a közlekedési rendszerek megvalósulását, azok irányítását, befolyásolását abból a szempontból vizsgálja, hogy miképpen bonyolíthatók le a rendszeres, tömeges helyváltoztatási igények kielégítését szolgáló folyamatok. Ezek tervezésére, végrehajtására és ellenőrzésére, optimalizálására széleskörű operációkutatási, számítástechnikai apparátust használ fel.

-         A Közlekedésgazdaságtan az objektív gazdasági törvényszerűségeknek az adott társadalmi viszonyok közti érvényesülését vizsgálja a közlekedés területén, a közgazdaságtan általános elméleti rendszerébe illesztve. Mint ágazati gazdaságtan tárgyalja a közlekedés nemzetgazdasági helyét és kapcsolatrendszerét, piaci viszonyait, költség – ár – jövedelmezőségi struktúráját, tervezési és gazdasági szabályozási rendszerét, hatékonyságát, fejlesztésének és működésének finanszírozását, termelési tényezőit és az azokkal való gazdálkodást, stb. E tárgy jelentőségét az is kiemeli, hogy az ott tárgyalt kérdések alapvető fontossága miatt sorolják egyesek a közlekedéstudományt a gazdaságtudományok közé.

-         A Közlekedéstörténet időbeni fejlődésében vizsgálja a közlekedési jelenségeket, folyamatokat, tevékenységeket és szervezeteket. E vizsgálatok kiterjednek a közlekedési rendszer egészére és egyes elemeire is, és az azokból levont következtetések hasznosíthatók a jövőbeli tendenciák kijelölésében is.

-         A Közlekedésföldrajz alapozó ismereteinek hiányában nem lehetséges a térbeli helyváltoztatási folyamatok megvalósítása. Természetföldrajzi és gazdaságföldrajzi vonatkozásainak ismerete egyaránt elengedhetetlen a hatékony közlekedési rendszerek, főként a hálózatok és csomópontok kialakításához. A földrajzi, s ezen belül a közlekedésföldrajzi ismeretek jelentik a bázisát a területfejlesztés, területrendezés, városfejlesztés elveinek és gyakorlatának, ami a közlekedési létesítmények állapotának és fejlesztésének figyelembevétele nélkül nem oldható meg.

-         A Közlekedési jog (fuvarjog) a közlekedési jelenségeket, folyamatokat, a bennük kialakult viszonyokat általában és tételesen, jogelméleti és jogalkalmazási összefüggéseiben egyaránt vizsgálja és megalapozza, illetve konkrét formába önti a közlekedés műszaki és gazdasági szabályozórendszerének elemeit. A fuvarjog konkrétan és részleteiben rögzíti a fuvarozási folyamatok szabályait, az arra irányuló szerződéseket és az abban résztvevő természetes és jogi személyek jogait és kötelességeit, felelősségét.

-         A Közlekedésstatisztika és a Közlekedési operációkutatás elsősorban módszertani segédeszközt jelent a közlekedés műszaki, forgalmi és gazdasági jelenségeinek és folyamatainak elemzéséhez, a közlekedéstechnika, az üzemtan és a gazdaságtan egyes problémáinak számszerű leírásához és azok megoldási lehetőségeinek kidolgozásához. Ezek ökonometriai, informatikai modellekbe illesztése, számítástechnikai megoldása elengedhetetlen a modern közlekedéstudomány gyakorlatában.

 

6.3. Közlekedéstudomány és közlekedésmérnöki tevékenység

 

Az előzőekben felsorolt diszciplínák nagyjában és egészében lefedik azt az ismeretanyagot, ami a közlekedéstudomány megalapozását képezi. Ezen ismeretek teszik képessé az ágazat szakembereit a közlekedés elméleti és gyakorlati problémáinak megoldására. A szakmai specializáció (elméleti vagy gyakorlati megközelítés, mérnöki, jogi, közgazdasági probléma-kezelés) a fenti ismeretek eltérő súlyarányú és mélységű elsajátítását igénylik. Az azonban egyértelmű, hogy a közlekedésmérnöknek rendelkeznie kell műszaki, forgalmi és gazdasági, esetleg némi jogi ismerettel is.

 

Ez a széleskörű igény abból adódik, hogy a közlekedésmérnöki tevékenység átfogja a mérnöki munkák teljes spektrumát a közlekedés területén, sőt gyakran túlnyúlik azon. Mint szakma alapvetően és döntően a közlekedési folyamatok és rendszerek átfogó tervezésével, irányításával, elemzésével és ellenőrzésével foglalkozik. Mint tevékenység egyes konkrét feladatok ellátásában kiterjed

-         a közlekedés műszaki feltételeinek biztosítására, az alkalmazott eszközök, berendezések korszerű színvonalának, üzemképes és biztonságos állapotának biztosítására;

-         a közlekedési folyamatok, forgalmi áramlatok tervezésére, irányítására, lebonyolítására és elemzésére;

-         a közlekedési szervezetek és ágazatok működésének műszaki-gazdasági vizsgálatára, folyamataik szervezésére és irányítására;

-         a közlekedéssel összefüggő felügyeleti, hatósági tevékenységek végzésére és irányítására, érvényesítésére.

 

Fentiekből következik, hogy a közlekedéstudomány egyes részterületeit megalapozó tárgyak ismerete nélkülözhetetlen a közlekedésmérnöki tevékenység megfelelő szintű ellátásához az ágazat egyes szakterületein.


6.4. A közlekedéstudomány kapcsolata más tudományágakkal

 

Az előzőekben a közlekedéstudomány belső összefüggéseit tekintettük át. Már ennek során is láttuk, hogy annak egyes részterületei, illetve a megismerését célzó ismeretek igen szoros kapcsolatban vannak más tudományágakkal, gyakran nehezen választhatók el azoktól. Indokolt ezért röviden szólni a közlekedéstudomány külső, más tudományágakkal alkotott kapcsolatrendszeréről is. Ez a megközelítés abban különbözik az előzőtől, hogy míg ott a különböző tudományágakból a közlekedéstudomány által kifejezetten használt részterületeket, valamint az azokkal való együttműködést emeltük ki, addig itt az önálló, komplex közlekedéstudomány és más tudományágak egészének kapcsolatát vázoljuk.

 

a.)    Legszorosabb kapcsolat kétség kívül a műszaki tudományokkal mutatható ki, sőt egyes

 vélemények a közlekedéstudományt a műszaki tudományok részének tekintik[1]. Megítélésünk és a korábban kifejtettek szerint azonban a közlekedéstudomány messze túlnyúlik a műszaki tudományok területén. A műszaki tudományok a fizikai, kémiai, matematikai alaptudományokra épülő alkalmazott tudományként valósítják meg a közlekedés műszaki berendezéseinek létrehozását, előállítását, működtetését. Önmagában vizsgálják

-         a pályák létrehozásának és fenntartásának fizikai, ezen belül légellenállási, súrlódási, szilárdsági, stb. kérdéseit;

-         a járművek kialakításának műszaki szempontjait, biztonsági követelményeit, a speciális igények kielégítésének lehetséges megoldásait, stb.;

-         az ellenállások legyőzéséhez szükséges mozgató erő előállításának és hasznosításának formáit és lehetőségeit,

-         a távközlési és biztosító berendezések elektronikai és informatikai alapjait;

-         az állomások, kereskedelmi és forgalmi épületek, egyéb létesítmények célszerű építészeti megoldásait, stb.

Ugyanakkor a közlekedéstudomány műszaki részterületeinek éppen az a lényege, hogy mindezeket egységes rendszerben, a közlekedés sajátos feltételei és követelményei figyelembevételével kezelje. A rendszer működésének ugyanis az az alapfeltétele, hogy az egyes elemek között érvényesüljön a technikai egyenértékek elve. Fontos összefüggés, hogy a műszaki fejlődés a közlekedés fejlődésének döntő meghatározója, ugyanakkor a közlekedés állapota, követelményei maguk is serkentői a műszaki fejlődésnek.

 

b.) A földrajztudomány a Föld felszínén végbemenő természeti és gazdasági jelenségek és folyamatok vizsgálatával, azok törvényszerűségeinek megállapításával foglalkozik. Mint ilyen, meghatározó szerepet játszik a térbeni folyamatokat megvalósító közlekedési rendszerek kiépítésében. Így a közlekedés a földrajztudománynak a társadalmi-gazdasági tudományokhoz való közelítésének, a gazdaságföldrajz kialakulásának egyik legfontosabb kiváltó tényezője volt. Ugyanez mondható el a földrajztudomány és az építéstudomány közös bázisán létrejött település- és területfejlesztési tudományokkal kapcsolatban is. Megállapítható tehát, hogy a közlekedéstudomány a földrajztudomány eredményeinek egyik fő hasznosítója, miközben kiváltja annak differenciálódását is.

 

c.) A közlekedés emberi tényezőit tudományos összefüggéseiben a biológiai és orvosi tudományok tanulmányozzák. Nem vitatható, hogy a közlekedés társadalmasításával, technikai fejlődésével, az egyénnek a közlekedési folyamatokba való aktív bekapcsolódásával egyre nő e tudományágak szerepe a közlekedésben. Az egészségügyi alkalmasság a kiválasztásban és engedélyezésben, a munkahelyek megfelelő kialakítása, a pszichés tényezők állapotának figyelembevétele a közlekedéstudomány számára is egyre fontosabb. A veszélyes üzem jelleg és a kedvezőtlen munkakörülmények negatív hatásainak kumulálódásából adódó következmények mérséklése a közlekedésbiztonság javításának tudományos módszereket is igénylő fontos eszköze.

 

d.) A közgazdaságtudomány a gazdasági jelenségek, folyamatok jellemzőit, objektív törvényszerűségeit vizsgálja. Alapvető célja annak elérése, hogy a társadalom és benne az egyének igényeit leghatékonyabban, a szükséges erőforrások minimális felhasználásával sikerüljön kielégíteni. Ez az általános követelmény természetesen vonatkozik a közlekedés közgazdasági kérdéseire is, azaz a közlekedésgazdaságtan mint ágazati gazdaságtan a közgazdaságtudomány részét képezi. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a közlekedéstudomány önmagában is foglalkozzon a közlekedés általános és az egyes konkrét részterületeihez, résztevékenységeihez kapcsolódó gazdasági kérdéseivel. E kapcsolat szorosságát az is mutatja, hogy a közlekedéstudomány egyes alaptételeit (tevékenységi sajátosságok, hatékonysági kritériumok) az alkalmazott közgazdaságtan művelői dolgozták ki. Mindez a közlekedéstudomány és a gazdasági tudományok szoros együttműködési követelményét támasztja alá annak érdekében, hogy a közlekedési folyamatok valóban a társadalom helyváltoztatási szükségleteinek legmagasabb szintű és leghatékonyabb kielégítését tegyék lehetővé.

 

e.) A történettudomány feladata, hogy általános összefüggéseiben és mindenre kiterjedően tárja és dolgozza fel az emberiség történetét, rendszerezze és minősítse annak eseményeit. E munka eredményeit, levont következtetéseit a tudomány és a gyakorlat hasznosítja a jelen, sőt a jövő folyamatainak befolyásolásában. Ez a tevékenység kiterjed a közlekedés fejlődésének vizsgálatára is, ami a történettudomány és a közlekedéstudomány kapcsolatát mutatja. Ugyanitt említjük meg, hogy a történettudomány része a tudománytörténet is, aminek keretében kutatásainak tárgyát képezi a közlekedéstudomány fejlődésének vizsgálata is.

 

f.)A jog a társadalom és az egyén cselekvéseit meghatározó szabályok összessége. Az ennek létrehozásával és alkalmazási módjaival foglalkozó jogtudomány kiterjed a közlekedés területére is. Ennek keretében a közlekedési jog feladata a közlekedési lehetőségek megteremtésének és működtetésének, egyes tevékenységeik összehangolásának biztosítása, a közlekedési folyamatokban résztvevők cselekvéseinek szabályozása. Ez utóbbiakat megvalósító folyamatok vizsgálata a közlekedéstudomány területét képezi, de  kapcsolódásuk van a jogtudományok különböző részterületeivel, így a nemzetközi jog, közjog, közigazgatási jog, magánjog, kereskedelmi jog, büntetőjog kérdéseihez.

 

g.) A társadalmi és gazdasági élet jelenségeit és folyamatait számszerű adatokkal leíró, feltáró és elemző tudomány, a statisztika tartalmát és módszereit tekintve is igen szerteágazó tudományterület. Ennek csak szűk szegmense a közlekedést vizsgáló és elemző statisztikai részterület, ami viszont szorosan kapcsolódik más módszertani megoldásokhoz, így pl. az ökonometriához, operációkutatáshoz is. Ugyanakkor a közlekedésstatisztika olyan szerves módon integrálódik a közlekedéstudományba, hogy annak egyes részterületein (üzemi elemzések, forgalomszervezés és irányítás, stb.) nem önálló tudományként, hanem azok külön módszertani fejezeteként jelenik meg.


6.5 Közlekedéstudomány és közlekedéspolitika

 

A közlekedéstudomány és a közlekedéspolitika viszonyát illetően szakmai körökben két, egymástól lényegileg különböző felfogás ismeretes.

 

Az egyik szerint a közlekedéspolitika a politikatudomány (politológia) része, s így önmaga is egy tudományág részterülete. A politikatudomány az állami lét és magatartás, az állami ügyek vitele, az államigazgatás, valamint a társadalom és a gazdaság ügyeibe való beavatkozás módszereinek és megvalósításának vizsgálatával foglalkozó tudomány. E felfogás szerint a közlekedéstudomány és a közlekedéspolitika viszonya ugyanolyan megközelítésben vizsgálható, mint azt más tudományágak esetében tettük, hiszen a közlekedéspolitika az általános politikatudomány részeként és megvalósítójaként törekszik az állami akarat érvényesítésére. E megvalósításban fontos szerepe van a közlekedéstudománynak, ami azonban nem jelenti azt, hogy a közlekedéspolitika napi gyakorlata ne térhetne el a tudomány által feltárt és ajánlott elvektől és módszerektől.

 

A másik felfogás szerint a közlekedéspolitika önmaga nem tudomány, de hasznosítja a tudomány eredményeit, s feladata elsősorban a közlekedés hosszú távú fejlesztésére vonatkozó irányelvek, és azok alapján a fő fejlesztési prioritások, programok kidolgozása. Ebben a szemléletben tehát a közlekedéstudomány és a közlekedéspolitika elkülönül egymástól, miközben kölcsönösen feltételezik egymást. Ez abban nyilvánul meg, hogy a közlekedéspolitika kidolgozóinak támaszkodniuk kell a tudomány eredményeire, miközben a közlekedéspolitika elvei, módszerei és megvalósításának gyakorlata a közlekedéstudomány vizsgálati területét képezik.

 

A közlekedés, mint a helyváltoztatási igényeket kielégítő tevékenység a gazdaság szerves részét képezi. Első megközelítésben ugyanez mondható el a közlekedéspolitikáról is: a közlekedéspolitika a gazdaságpolitika részterülete. Ez a megállapítás nehezen vitatható, ugyanakkor azonban a gyakorlati közlekedéspolitika vizsgálatából az derül ki, hogy az általában gazdaságon kívüli összefüggéseket is magába integrál.

 

Így a tágabb értelemben vett közlekedéspolitika tartalmazza:

-         a közlekedés történeti és technikai fejlődését, annak a jelenre gyakorolt hatásait és tapasztalatait;

-         a közlekedési struktúra vizsgálatát, abban a szervezetek működését és annak jellemzőit, a szervezetek paramétereit és piaci kapcsolatait;

-         a közlekedési rendszer irányítását, annak alakítását, befolyásolását. Lényegében ezt a  harmadik elemet tekinthetjük a szűkebb értelemben vett közlekedéspolitikának.

 

A bonyolult, folyamatosan változó, dinamikus közlekedési rendszerbe történő beavatkozás a modern társadalmi-gazdasági alakulatokban az államon keresztül történik, s ennek legalább kettős irányultságát kell megemlíteni:

-         A beavatkozás egyfelől a gazdasági egyensúly fenntartása, a „rend” érdekében történik. Természetesen a beavatkozások mikéntje, intenzitása, gyakorisága függ a gazdaság általános jellemzőitől. Így pl. tervgazdaságban sokkal erőteljesebb és gyakoribb a beavatkozás, mint piacgazdaságban.  A beavatkozások mikéntje azonban tevékenységenként, ágazatonként is eltéréseket mutat. Elöljáróban azt mondhatjuk, hogy a közlekedésbe történő állami beavatkozás súlya az országok többségében és a gazdaság egészét tekintve az átlagosnál erősebb.

 

-         A beavatkozások másik csoportja meghatározott gazdasági célok elérésére irányul. Minthogy itt konkrét célokról van szó, köztük gyakran közvetlen politikai vonatkozások is megjelennek, mint pl. a tarifák szociális aspektusai, elhanyagolt körzetek ellátottságának javítása, stb. Ezek az ún. pragmatikus struktúrapolitika közlekedéspolitikai vonatkozásai, amelyek irányulhatnak:

a.)                adott feltételek mellett maximális ellátás biztosítására, az arányossági követelmények teljesítésére, ami nagyrészt rövid távú, a folyó költségekkel operáló, statikus közlekedéspolitika;

b.)                maximális növekedés biztosítására, a struktúra változtatására, ami alapvetően a beruházások-fejlesztések révén megvalósuló, rövid és hosszú távon is ható, dinamikus közlekedéspolitika.

 

A közlekedésre irányuló, az átlagost meghaladó mértékű állami beavatkozás fő indokait az képezi, hogy a közlekedés területén a tisztán piaci szemléletű döntések gyakran nem vezetnek optimális, vagy akár megfelelő döntésekhez. Ennek főbb okai a következőkben foglalhatók össze:

-         A közlekedésben még jelenleg is nagyarányú az állam tulajdonosi jelenléte. Az állami vagyonnal való gazdálkodás állami döntéseket igényel.

-         A közlekedés szervezeti és piaci struktúrájában még ma sem elhanyagolható a monopóliumok, köztük természetes monopóliumok léte. A piaci torzulások, a dömping, a romboló verseny elkerülése az állami akarat érvényesítését igényli.

-         A közlekedés termékei nagy hányadban a közjavak, közszolgáltatások szférájába sorolhatók. Az ezekkel kapcsolatos döntések nem hozhatók meg tisztán piaci szempontok alapján.

-         A közlekedési tevékenységekhez jelentős volumenű, köztük elsősorban negatív externáliák kapcsolódnak (balesetek, torlódások, környezeti károk). Ezek kezelése állami beavatkozást is szükségessé tesz.

-         A közlekedési tevékenység gyakran állami szinten megkötött nemzetközi egyezmények alapján történik. Ezek előkészítése, kidolgozása, végrehajtása és annak ellenőrzése állami feladatot jelent.

-         Az egyes piaci szereplők számára szükséges információk jelentős hányada csak állami közreműködéssel állítható elő és bocsátható az érdekeltek rendelkezésére.

 

Tehát a közlekedéspolitika az általános gazdaságpolitika részét képezi és az állami akaraton keresztül valósul meg. Ennek megfelelően a közlekedéspolitikában szükségszerűen megjelennek a kor általános politikai céljait tükröző elemek is, amelyek nem mindig vannak teljes összhangban a tiszta szakmai alapon álló közlekedéspolitikai megfontolásokkal. A mindenkori felső szintű politikai vezetés feladata az általános és a szakmai célok harmonizálása, az esetleg felmerülő konfliktusok feloldása.

 

Mindezeket figyelembe véve a következő definíciót adhatjuk: A közlekedéspolitika a közlekedési ágazat teljes rendszerét átfogó, az általános politikai célokkal összhangban lévő, szakmailag és tudományosan megalapozott, az indokolt helyváltoztatási igények maximális és hatékony kielégítését célzó felső szintű irányítása. A komplex közlekedéspolitika mindig az elérni kívánt célok, a megvalósításukhoz szükséges eszközök és azokat hordozó döntések, cselekvési módozatok egységes rendszere. Ebből a meghatározásból tehát egyértelműen kitűnik a közlekedéstudomány és a közlekedéspolitika szoros kapcsolata.

 

A mai értelemben vett közlekedéspolitika a jelenleg is létező valamennyi alágazat (vasúti, közúti, városi, vízi, légi közlekedés, csővezetékes szállítás) kifejlődésével bontakozott ki. Ebben a kezdeti fázisban a közlekedéspolitika fő célja az alágazatok kifejlesztése és a köztük lévő munkamegosztási arányok befolyásolása volt. Ez a cél az igénykielégítés teljességi és hatékonysági követelményével kiegészülve azóta is a közlekedéspolitika középpontjában áll.

 

Ugyancsak állandó eleme a közlekedéspolitikának a célok elérését szolgáló fő eszközként a gazdasági és a jogi szabályozás. Ezek közül a következőket kell kiemelni:

-         A gazdasági szabályozókon belül kiemelkedő fontosságú a közlekedési árak, díjszabások (tarifák) jelentősége, amelyek legközvetlenebbül képesek befolyásolni az igénybevevői döntéseket. A tarifapolitika hosszú időn keresztül a közlekedéspolitika szinte kizárólagos részterületét képezte, meghatározva a közlekedési rendszer egész működését. A díjszabási rendszerek azonban önmagukban is jelentős változásokon mennek keresztül, s így hatásmechanizmusuk is módosul. Kívánatos, hogy a közlekedési árak is mindinkább a piaci viszonyokat valósan tükröző költségeken alapuljanak, jóllehet még ma sem ritkák a torz monopolárak, s a hatósági árkörben szereplő tarifák is gyakran más (szociális, környezetvédelmi, területfejlesztési, honvédelmi, stb.) szempontokat is tükröznek. Emellett az is megállapítható, hogy a fejlettségi színvonal emelkedésével az igénybevevők döntéseit az árakon kívül egyre inkább más (biztonsági, kényelmi és egyéb minőségi) tényezők is befolyásolják.

-         A gazdasági szabályozók között igen fontos az adózási rendszer működésének mikéntje. A gazdaság egészében alkalmazott adók többsége a közlekedésben is működik, ezeken kívül azonban léteznek kifejezetten a közlekedést érintő elvonási formák is. Ilyen pl. a sok vita tárgyát képező, legelterjedtebben a közúti közlekedésben alkalmazott járműadó, aminek kihasználás-ösztönző, de piactorzító (nem összehasonlítható költségstruktúrát okozó) hatása is létezik. Ugyancsak a közlekedést érinti elsődlegesen az üzemanyagok árában szereplő adó, melynek a pályaköltségek fedezetét képező funkciója a közlekedés finanszírozásában játszik igen fontos szerepet.

-         Az adókon kívüli egyéb állami vagy helyi (önkormányzati) elvonási formák (illetékek, vámok, díjak) szerepe sem elhanyagolható. Ilyenek pl. a repülőtéri és a kikötői illetékek, alkatrészvámok, autópályadíjak, közterület-foglalási (parkolási) díjak, stb., amelyek az ösztönzés mellett esetenként a diszkrimináció eszközei is lehetnek. A fenti elvonási formák gyakran kiegészülnek mentességekkel, preferenciákkal is. Így pl. meghatározott eszközök (pl. külföldön üzemeltetett járművek) vámmentességet élvezhetnek, egyes beruházások vagy nemzetközi egyezmény alapján végzett tevékenységek támogatást kaphatnak, stb.

-         A jogi szabályozás részét képezhetik pl. a kötelező fuvarvállalásra vonatkozó előírásoknak, a járművek forgalomba helyezési vagy a vállalkozók piacra lépési feltételeinek meghatározása, ellátási körzetek kijelölése, kontingensek és kvóták rögzítése, stb.

 

A fenti, állandónak tekinthető elemek mellett időnként különleges szempontok is előtérbe kerülhetnek a közlekedéspolitikában. Ezek közül néhány:

-         A 70-es évek energia-krízisében az energetikai szempontok kerültek a közlekedéspolitika középpontjába. A fő szempont ekkor a takarékosság volt, a kritikus időszak után azonban ez mindinkább a környezetgazdálkodási tényezőkkel egészült ki. Mennyiségi korlátozások csak néhány helyen és rövid ideig léptek életbe, de a szempontrendszer azóta is megjelenik a közlekedéspolitikában.

-         A környezetvédelem szempontjai az energiafelhasználáson túlmenően, szélesebb körben is előtérbe kerültek. A levegő-, víz- és talajszennyezés mellett a zajhatás, a vibráció is olyan negatív járulékos tényezői a mai kornak, amelyben az egyik fő bűnös a közlekedés, így az e téren történő beavatkozás társadalmi követelménynek tekinthető. A fenntartható fejlődés érdekében ezek kiküszöbölése meghatározó fontosságú. Ezzel összefüggésben is előtérbe kerültek – különösen a közúti közlekedésben – a forgalomcsillapítás különböző módjai.

-         A közlekedéspolitikának mind fontosabb része a regionális politika céljainak figyelemmel kísérése, megvalósításának támogatása. A közlekedés, mint térben megvalósuló tevékenység végrehajtása és fejlesztése mindig térbeli hatásokkal jár, amelyekkel a közlekedéspolitikának folyamatosan számolnia kell. Hatása mindig a kritikus területek problémáinak megoldása szempontjából kívánatos. Egyfelől az elmaradott térségek felzárkóztatásában, másfelől viszont a túlfejlett, többnyire agglomerációs (gócponti) körzetek forgalomcsillapításában, az ezekből fakadó feszültségek felszámolásában van fontos szerepe a közlekedéspolitikának.

-         Különösen a közúti gépjármű-közlekedés gyors előretörését eredményező motorizációs fejlődés nyomán megnövekvő baleseti veszély teszi kiemelkedő jelentőségűvé a biztonsági követelmények emelésének, a baleset-elhárításnak a követelményét. Ehhez a műszaki és jogi szabályozás mellett elengedhetetlen a társadalmi összefogás, valamint az egyéni közlekedés gyors felfutásával a közlekedési morál javítása is.

-         A közlekedéspolitikában mind nagyobb hangsúlyt kap az emberi tényező kezelése. Ez magában foglalja a tevékenység színvonalas ellátásához szükséges létszám biztosításán túlmenően az egészségügyi, közte a pszichikai feltételeknek való megfelelés folyamatos ellenőrzését is. Legfontosabb része azonban e kérdéskörnek a képzési, oktatási rendszer fejlesztése a kisgyermekkortól a folyamatos továbbképzésekig, az iskolarendszerű és azon kívüli képzési formák tekintetében egyaránt. Mindez a közlekedési kutatások elmélyítését is igényli.

-         A közlekedés természeténél fogva nemzetközi tevékenység, hiszen fő feladata a térbeli elkülönültség feloldása, részben a politikai határoktól függetlenül is. A közlekedés nemzetközi tevékenysége a legfeszültebb politikai viszonyok között sem szünetelhetett. Mindez természetesen a kezdetektől fogva igényelte az egységes jogi és műszaki szabályozást, a fejlesztések összehangolását. A globalizáció és az integráció még inkább megköveteli az e téren való gyors előrehaladást. Nem véletlen, hogy a mai magyar közlekedéspolitika egyes számú stratégiai fő irányát európai integrációnknak a közlekedés oldaláról történő elősegítése képezi.



[1] A tudományok osztályozási rendjében Magyarországon a 2000. évben bekövetkezett változások nyomán a közlekedéstudománynak a műszaki tudományok területére történt besorolása e vélemények megerősödését és előtérbe kerülését tükrözi..

Közlekedési Tanszék Eseménynaptára

Elektronikus ZH nap 2016. december 9.
Levelezős konzultációs hétvége 2016. december 9. 08:00 - 2016. december 10. 18:00
Téli záróvizsga időszak kezdete (kereszt MSc) 2016. december 12. 08:00 - 08:20
Vizsgaidőszak kezdete 2016. december 12. 08:00 - 08:20

Tantárgyi tematika kereső

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!